Emlékeim és vallomásom

2018. szeptember 29.-én megrendezésre került kis városom 750. "születésnapja". Erre a jeles napra egy pályázatot írtak elő "Répcelak az én kisvárosom" címmel. Ezt olvashatjátok most el. 

2002-2018

Itt kezdődött el az én történetem is, 2002 márciusában. A városhoz személyes emlékek kötnek, de a múlt is fontos. A múlt, amit eddig nem ismertem. A múlt, ami meghatározza a jelenünket és a jövőnket. Visszarepülök az időben. Egy könyv segítségével feleleveníthetem, amit bérmaszüleim kitartó kutatásának eredménye segít elő, hogy milyen is volt az időjárás, mennyi minden változott itt, ahol lakunk.

Elsőszülött gyermeke vagyok szüleimnek, akik a kisváros egyik nyugalmas pontján vetették meg a lábukat. A családom apai ágon több generáció óta erősíti Répcelak lakóit. 2002. március 12-e. Az első napom, amikor az utcákat díszítő fák és virágok mellett az óvodával szembeni házba érkeztem. Ebben az időben az országban kevés napsütést jelentettek, sok felhő borította be a kékséget. Belecsöppentem egy szerető város mindennapjaiba. Még ebben az évben épült meg a mentőállomás is. Akkor még nem tudtam, hogy később édesapám munkahelye is lesz. Ekkor indult el városunk egyik legnagyobb rendezvénye, a Répcelaki Fesztivál, azaz a Kalinkó. Minden nyáron, az utolsó tanítási napok után ez az első olyan esemény, ami összehoz minket. Összetartunk. Ez az, amit soha, senki nem tud elvenni tőlünk. Események, programok követték egymást. Átléptünk 2003-2004-be.. Új épületek, átalakítások, bővítések erősítették meg a közösséget. Kezdve a könyvtárral, majd a Hivatallal. Egészen addig, amíg el nem jutunk a katolikus templom felszenteléséhez. Nem emlékszem még ezekre, de hatással vannak a mostani életemre. 2005. Meghatározó tragédiának az évfordulójához érkeztünk: 40 éve annak, hogy a folyónk akkor még falunkra zúdította vízét. Erős falu, összetartó, kitartó emberekkel. Együtt, kéz a kézben mentették a menthetőt. A polgármester naplójából idézve: "Aki egy kicsit sem érzi magáénak a várost, annak fejlődését, valahol a saját munkáját sem ismeri el. Mert az elmúlt évek, évtizedek eredményei nem csak a szűkebb vezetés érdeme, hanem a közel 3000 répcelakié." A közösség építése, a fejlesztések mindig nagy szerepet játszottak a városunkban. Ennek következményeképpen megalakult a Répcelakért (civil) Egyesület. Már 13 éve végeznek olyan munkát, amivel minket, lakókat és a város múltját, jelenét, jövőjét összekötik, támogatják. 10. évfordulóját ünnepli a répcelaki Hírmondó is. A 2006-os év nem csak a családomnak, de a városnak is ünnepléssel telhetett. Hiszen az 5. éve annak, hogy várossá lettünk, és szintén 5. éve annak, hogy a Kalinkó elindult a hagyományőrző fesztiválok útján.

Készült egy interjú a későbbi években egy ikerpárról, akik 2006 júniusában születtek. Igen, ők az én testvéreim! Az életem legkülönlegesebb pillanatai közé tartozik az, amikor ők a világra jöttek.

2007. is sikeres évként záródott. Egyre több esemény kerül elő, ami az én emlékezetemben is megtalálható már. A városvédelmét, az emberek biztonságát a Köztestületi Tűzoltóság megalakulása is nagyban segítette. A hagyományőrzést, a múltunk megismerését a Helytörténeti Múzeum avatása biztosította, az itt lakóknak és a vidékieknek is. Az idősebb korosztályok, fiatalok, gyermekek egyaránt megtalálják a nekik való programokat. 2007-ben kicsiknek és nagyoknak szórakozást, élményt, játékot nyújtó játszóterek felújítása vette kezdetét. Emlékszem, mennyire örültünk annak, hogy a kedvenc helyeinken újításokat végeznek. Lakóhelyünket támogatni is kell, erősíteni az emberek akaraterejét. 2008-ban így kettő kiemelkedő ünneplésre került sor. Kiosztották az első díszpolgári címet. (Englesz József 80 éves ötvösművész.) A Répcelak és Vidéke Takarékszövetkezet pedig 50 éve "szolgálja" a polgárainkat. 2009-2010. Megújulások, építkezések, fejlesztések sorozata veszi kezdetét. A kisgyermekek tanítását biztosító óvoda korszerűsítésére és a sószoba kialakítása került sor. Milyen régen is volt, amikor átmentem az út túloldalára, és először léptem át az ajtaját! Kedves óvónénik biztató tekintete követte minden lépésemet. Nem fogom elfeledni azokat az éveket, amik megalapozták az életemet. Tervek között szerepelt a főtéren elhelyezett szökőkút létrehozása, megépítése is. 5. éve annak, hogy megrendezték a felnőtteknek szórakozást, kikapcsolódást nyújtó Városi bált. "Egy kisváros, nagy ünnep."

2011. Minden répcelaki ünnepe, hiszen 10 év eltelt azóta, mióta várossá nyilvánították községünk. Közösen vettünk részt ezen a jeles napon, településünk egyik születésnapján. Fejlődtünk, közösségben-szépítésben is egyaránt. Erre nincs is jobb bizonyíték, mint végignézni, olvasni az akkori terveket. 10 év alatt új épületek építése, régi épületek fejlesztése, hagyományok fenntartása erősítette meg a répcelaki lakók szeretetét. A hagyományok terén a fesztiválunk is felkapottabbá vált. Néptáncosként, kislányként részese lehettem a híres kalinkó kiosztásának is. Az emberek között, néptáncos ruhába öltözve osztogattuk a finomságokat. Olykor külföldiek, helyiek megállítottak minket egy kép erejéig. Ilyenkor döbbenek rá arra, hogy milyen gyorsan is megy az idő. A Répcelaki Hírmondó lapjait bújva egy ismerős kép kerül elém. 4. osztályos voltam 2012-ben. Már akkor is nagy szerepet játszott a művészet a mindennapjaimban. Mórásként ez elengedhetetlen volt. A cikkben feleleveníthettem, újraélhettem azt a pillanatot, amikor átvehettem egy különdíjat. Az általános iskola felújítására is ebben az évben került sor. Különböző színekben pompázik még mindig azért, hogy a diákok örömmel mehessenek be bármikor az épületbe. 130 éve annak, hogy Önkéntes Tűzoltók erősítik meg védelmünket. 2013-2014. Egészség, sport. Nincs is annál fontosabb, hogy egészségesen élhessünk lelkileg és testileg egyaránt. A sport évről évre egyre magasabb szintre jutott. Az Egészségiránytű program is ösztönözte a résztvevőket. Futball, kosárlabda, tánc, teke... Lehetőségek sokasága tárulkozik az érdeklődők előtt. 20. évét ünnepelte az Ümmögő Néptánc Egyesület is.

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Az én otthonom itt van, ez az elmúlt években még jobban megerősödött bennem. Sokadik éve már annak, hogy az Alapítványi estet a búcsúzó 8. osztályos diákok tartják. 2015-ben az én évfolyamom is színpadra állhatott. Még mindig eszembe jutnak a mozdulatok, a lépések, ha meghallom Shakira számának dallamait. Lejátszom magamban újra és újra, azokat a pillanatokat, amiket együtt, a barátaimmal a színpadon töltöttünk. Az idő csak úgy elrepült felettünk. A jótékonysági est után az egyik osztálytársammal beszámolót, ismertetőt írhattunk a Répcelaki Hírmondó lapjaira. Érzéseket vetettünk a papírra, azokat, amiket nekünk adott az est. "Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül! Ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal!" Ez az idézet a mi kis cikkünkben. Egy város, egy szív, egy lélegzet! Ez vagyunk mi!

A következő évben több ünnepélyre is sor került. Tovább szépültünk. Az utcák szépsége még több embert vonzott közösségünkbe. Mozgalmas napok, hetek, hónapok követték egymást. 15 év eltelt azóta, hogy várossá lettünk. Nem csak a településnek, hanem nekem is fontossá vált ez az esztendő. Az én életemben ez az év a kisvárosi élettől való elköszönésről szólt. Hiszen a nagyváros mindennapjai, továbbtanulási lehetőségek hívtak. Elmentem, de a szívem itt maradt. Ott maradt, ahol felnőttem. Nem szakad szét sohasem az a bizonyos kötél, amely Répcelakhoz köt engem.

Nem állt meg az élet 2017-2018-ban sem. 2017-re visszaemlékezve a legelső esemény, ami eszembe jut az a mentős nap. Ott is egy kiemelt program. Májusban a közönségnek szimuláltak egy balesetet. Elgondolkoztató, sokkoló képeket jelenítettek meg a helyi szervezetek. Élményt és tanulságot adva a közönségnek. A különböző sportokat egyre többen sajátították el. A Sportcsarnok még több lehetőséget adott, rengeteg "ajtót" nyitott meg az itt lakók és a környékbeliek számára is. Mi is hozhatja jobban össze az embereket? Ha nem a hajra, a szurkolás, a sport? Generációkról generációkra száll át az az érzés, amit a mozgás öröme, bánata ad át nekünk. Örömben azért vagyunk egyek, mert a győzelmet ünnepeljük. Bánatban pedig azért, mert akkor sem hátrálunk meg, ha nem nyernek a csapataink. A következő mérkőzésükön ugyanúgy részt fogunk venni.

Repülünk az idővel, a nyár hamar eltelt. Az első levelek kezdenek lehullani a fákról, takaróként szolgálva a betonos utaknak. Gyerekek özönlenek be az iskola és az óvodák kapuin. Végignézve a főtéren délelőtt, már nem látni csapatokban futkározó gyerekeket. A felnőttek visszatérnek a mókuskerékhez hasonló hétköznapokhoz. Ismét eljöttem otthonról, hív engem is a középiskola. A kollégiumban ülve a naptárba írom éppen a várható számonkéréseimet. Megakad a szemem egy pirossal bekarikázott dátumon. Szeptember 29. Két szó szerepel a bizonyos szám alatt: Egy család.

Egy szakaszt zárunk és ünnepelünk együtt. "Répcelak a mi kisvárosunk" 750. éve lakóhelyünk, otthonunk