Az idő múlása

Gyakran mondogatjuk azt, hogy nem becsüljük meg az időnket, nem használjuk ki a pillanatokat, és inkább elpazaroljuk őket. Az idő rohan, mi egyre öregebbek leszünk, és nem fog csak azért megállni, hogy bepótoljuk, azt, amit nem hasznosan töltöttünk el. Használjuk ki, ami a miénk, a korunkat, a fiatalságunkat, és az IDŐT, mert az idő is a miénk, senki másé, csak mi rendelkezünk felette.

Az ablakon kibámulva az ember mindig elgondolkozik azon, hogy mi is az élet, mit kell csinálnia ma, mit kell tanulni...felépíti a napját semmit nem hagy a véletlenre, én sem hagyom a véletlenre, de miért? Félünk valamitől? Nem, csak be akarjuk osztani az időnket, ami csak megy és megy.

Pillants ki az ablakon, az aszfalton fekszenek a levelek gondtalanul, mozdulatlanul, ezek a levelek vagyunk mi, várunk arra, hogy jöjjön valami izgalmas, hogy tehessünk valamit. Közeleg egy kis szél, egyre erősebb lesz, süvít és lebukik, mintha csak ez lenne a dolga, felkapja őket, táncol velük, a levelek szabadnak tűnnek, -megérkezett az amire vártunk, egy kaland, a levelek "elengedik" magukat, mi viszont ugyanúgy aggódunk, gondolkozunk, hogy mit kell még tennünk, mi nem táncolunk úgy, mint ők-.

A szél elviszi a leveleket, elindulnak egy úton, egy olyan úton, aminek csak akkor derül ki a végállomása, ha szél elcsendesül, a zene leáll. Mi is elindulunk egy úton, de egy olyanon, ami pontosan ki van dolgozva meg van tervezve, és tudjuk azt hogy mi is a végállomása, leszállunk, maradunk, az időnk letelt, elcsendesült a szél, ami csak minket vár, és amit ki tudtunk volna használni, de mi elhalasztottunk.

A várakozásunk is elhúzódott, a táncunk sem fért bele abba az időben, ami terveztünk magunknak, az idő elmúlt, az idő múlásával, felnőttünk, nem vagyunk már fiatalok.

"Az idő rohan. Az idő senkire nem vár. Az idő begyógyítja a sebeket. De mindannyian arra vágyunk, hogy több időt kapjunk. Időt, hogy talpra álljunk. Időt, hogy felnőjünk. Időt, hogy felejtsünk. Időt."